Chapter 3

Sziasztok! 

Ismét kicsit késve, de hoztam a folytatást! Két hét múlva nyelv vizsgázom, szóval eléggé nagy rajtam a nyomás és még annál is kevesebb időm van. Nagyon szépen kérlek titeket, hogy ha olvassátok a blogot és tetszik komizzatok, vagy osszátok meg, mert az nekem nagyon sokat tud jelenti egy-egy új rész megírásakor. 

Remélem tetszeni fog nektek ez a rész. Szép hétvégét kívánok mindenkinek!

Fanni xx

Fülembe közepes hangerőn szólt a zene és próbáltam kipihenni az első szabad edzés izgalmait. Őszintén szólva, mikor ma ide érkeztem nem tudtam elképzelni, hogy hogy lehet ezt a sportágat ennyire imádni, és ilyen hatalmas rajongónak lenni. Viszont ma, amikor Max kiszállt az autóból és a kijelzőn láttuk, hogy micsoda szuper időt ment, fellángolt bennem is a versenyszellem. A forró nap égette lábaimat, miközben egy puha kanapén ültem a paddockban, nem meglepő módon megint egyedül. Kezemben nyugvó telefonom erősen felvillant, ezzel azt jelezve, hogy üzenetem jött. Kíváncsian oldottam fel a kijelzőt, de kezem egy pillanatra meg is állt, hiszen egy teljesen szokatlan személy neve volt olvasható az üzeneteim között.

Merre vagy? Nem iszunk meg valamit?! Carlos xx

Mielőtt bármit csináltam volna, körbenéztem, hogy vajon nem kandi kamera e ez, hogy valakik szivatnak. Mivel láttam, hogy a körülöttem lévő emberek zöme a saját dolgával van elfoglalva, rányomtam Carlos nevére és visszaírtam.

De igyunkJ Fenn vagyok a paddockba. Ana xxx

Alig küldtem el amit írtam, már jött is a válasz.

FelmegyekJ

Feltápászkodtam eddigi helyemről, és a korláthoz sétáltam, hogy végig tudjak nézni a pitwalk-on, hátha látom valahol a közeledő Spanyolt. Mindeközben a pályán már a GP kettősök szabad edzése ment, akiknek autója meglehetősen hangosabb volt az F1-sekhez képest. Hideg kéz bökte meg a vállam, mire egyből oda kaptam a fejem.

-Szia. – mosolyogtam rá a szemüveget, és overállt viselő Carlosra.

-Mit csinálsz már megint egyedül? – mosolyodott el, de látni lehetett rajta, hogy nagyon erőlködik azért, hogy el ne nevesse magát.

-Csak lazultam, fárasztó a sztár élet. – csináltam viccet saját magamból, amire már Ő is hangosan nevetett. –Hogy ment az edzés? –Kérdeztem kedvesen, majd visszahuppantam a már előbb említett puha kanapéra. Az ifjabbik Sainz követve mozdulataimat, mellettem terült el kezét az ölébe ejtve.

-Húú egész jól. Negyedik lettem, de ahogy láttam Max-nak is jól sikerült. – futatta végig arcomon a tekintetét.

-Igen, olyan ügyes volt. Nagyon büszke vagyok rá. –bambultam el kicsit túl sokáig. –Amúgy mit is iszunk?!

Carlos egyből felkapta a fejét, megragadta a kezem és a pulthoz mentünk, hogy kérjünk valami hűsítőt ezen a forró ausztráliai napon.

-Biztos, hogy jó lesz a sima víz? –kérdezte meg már vagy harmadjára.

-Hogyne, te is azt iszol. –mosolyogtam rá, miközben megvontam a vállam. Carlos rosszallóan, de közben vigyorogva megrázta a fejét.

Ezután elindultunk sétálni. Végig ballagtunk a box utcán, majd vissza. Lementünk, meglátogattuk Carlos egykori csapattársát, Pierre Gasly-t, aki a GP2-ben versenyzik. Végig rágtuk magunkat szinte minden féle témán, család, jövő, barátok…párkapcsolat.

-Szóval szingli vagy, mi?! –Nevettem fel. –Pedig azt gondolná az ember, hogy ezekkel az autókkal könnyen be lehet csajozni.

-Hát nem nehéz, csak az a nem mindegy, hogy valaki téged szeret vagy a pénzt amit ezekkel keresel. – tette hozzá csalódottan. Kijelentésében láttam némi igazságot, elvégre annyi lány van a világon akik tényleg csak a pénz miatt hajtanak az ilyen versenyzőkre.

-De nem szabad feladni. Eljön majd az igazi. –villantottam felé egy szép mosolyt. –Lehet hamarabb is, mint gondolnád.

-Remélem.–erőltetett magára egy kevésbé őszinte mosolyt. –Úristen! Már ennyi az idő? Lassan kezdődik a második szabad edzés. Jössz? –nézett vissza rám sietve.

-Persze! –eszméltem fel, és már rohantunk is vissza a Toro Rosso boxához. Kissé lihegve léptem át a box küszöbét. Nem igazán vagyok hozzászokva az ehhez hasonló gyors loholáshoz. Mivel még időben voltunk Carlos egyből eltűnt az öltözőben, én pedig tök egyedül maradtam ott benn, mint civil. Pont ezért jobbnak láttam ha visszamegyek a motorhomeba, hiszen itt senki nem veszi hasznom. Ahogy fordultam be a fehér folyosón, majdnem beleütköztem drága unokatestvérembe.

-Hej, hej, hej…hát te? –fogja meg a karomat, és mint még az délelőtt fenn a szobájában, maga felé fordított. Nem igazán értettem, hogy mit szeretne, ezért magasra emeltem szemöldököm. –Merre voltál mostanáig?

-Carlossal voltam. Sétáltunk, beszélgettünk. –jelentettem ki teljesen nyugodtan. Kék szemei nem árultak el semmilyen érzelmet, aminek következtében nem tudtam, hogy haragszik-e vagy sem. –Többiek merre vannak?

-Apu hátul van, most fejezte be az ebédet. –rántotta meg a vállát és elindult, hogy felvegye a védőmaszkját.

-És Victoria? Anyukád? –néztem rá értetlenül. –Sabre…?

Ez volt az a pillanat, ahol teljesen rátapintottam a lényegre. Max rezdüléstelen arckifejezése sok mindent elárult, de azt pontosan nem, hogy hol vannak az előbb említett személyek. Miután teljesen felöltözött, elindult kifelé a boxból.

-Lennél szíves megállni?! –húztam vissza karjánál fogva. – Még is mi a baj? Vagy mi történt amíg én abban a pár órában távol voltam?

Max a még csupasz kezét piszkálta, látszódott rajta, hogy teljesen ideges.

-Hahó! Hozzád beszélek! –csettintettem egyet szemei előtt.

-Anya és  Vic elkísérték Sabret a reptérre. –köpte szinte a szavakat.

-Nem értem! Miért ment haza?

-Ahhh nem akarok most erről beszélni…–emelte fel a hangját, és kiviharzott a boxból. Teljesen megsemmisülve álltam ott, nem tudtam mi történt. Telefonom kijelzőjén bizonyosodtam meg arról, hogy 10 perc múlva kezdődik a 2. szabad edzés. Szuper! Max pedig síkideg. Hogy fog így versenyezni?! Futott végig agyamon a gondolat. Nem akartam a kamerák kereszttüze előtt lenni, ezért a motorhomeba mentem.

Amikor beléptem megcsapott a finom sült hús, és ebéd illata. Idáig fel sem tűnt, hogy reggel óta semmit nem ettem. Bármennyire is éreztem, hogy kisgyomrom kong az ürességtől, nem sikerült rávennem magam, hogy legalább egy keveset egyek. Kivettem a hűtőből egy red bull-t és azt szürcsölgetve leültem az emeleten elhelyezett tv elé.

Már megszokott rutinom ként elővettem telefonomat, hogy csekkoljam facebook és instagram profilomat. Akaratlanul is picike mosoly kúszott arcomra Carlos üzenetét látva.

Sajnálom, hogy csak úgy otthagytalak.  Este beszéljünk majdJ C.xx

Minden figyelmemet a tévének szenteltem, amikor az F1 felvezető műsora kezdődött meg. Mutattak pillanat képeket, verseny eredményeket illetve engem és Carlost ahogy a pit line-en sétálunk.

-Ohh…hát ez remek! –temettem kezeim közé a fejem a tévében leadott kis videó miatt.

-Kipp-kopp! –jelent meg Jos az ajtóban.

-Neked nem Max-szal kéne lenned? –túrtam végig a hajamban, miközben összébb húztam magam a kanapén, hogy neki is legyen elég helye.

-Már az autóban ül, nem zavarom.

-Értem. –bólintottam, és éreztem, hogy elég feszült közöttünk a levegő.

-Látom jól érezted magad ma. Kedves volt Carlos? –kérdezte, de hangjában semmi szarkasztikus hozzáállást nem véltem felfedezni.

-Igen, nagyon. Rengeteget beszélgettünk, meg megismertem Pierret is. –válaszoltam szerényen. –De amúgy Sabre miért ment el?

Jos arcán vegyes érzelmek futottak végig, és tudtam Ő sem igazán akarja elmondani.

-Avass be kérlek! Mindenki tudja, csak én nem. Szerintem van jogom nekem is képbe lenni, elvégre nem lehet olyan nagy dolog?!

Chapter 2

Sziasztok!

El sem tudjátok, képzelni mennyire sajnálom, hogy csak így itt hagytam a blogot, de nagyon elfoglalt lettem és nem volt időm rá. Most újra kezdem és szeretném rendszeresen írni. Remélem fogjátok ti is olvasni! Itt az első rész a nagy kihagyás után. Komikat pipákat, feliratkozókat elfogadok! Jó olvasást!!!

Fanni xx

Hangosan bőgnek kinn a pályán a megannyi autónak a motorjai amit a szurkolók hatalmas tapsvihara és ujjongása követ. Nem igazán figyeltem az időt azóta amióta elhagytam a Toro Rosso boxát, inkább megragadtam a lehető legjobb alkalmat arra, hogy fotókat készítsek. Dolgozó szerelők, gumi tornyok, és autó törmelékek…pompás anyag lesz a következő egyetemi anyagomhoz. Erősen rázzoomoltam az egyik képre és azt vizsgáltam, amikor hozzám szólt valaki.

-Hát te? Nem a boxban kéne lenned kis Öcsinek szurkolni? – vigyorog rám a napszemüvege mögül Carlos. Sötétkék overáljának felső része derekán lazán lóg, míg  a fehér anyagból készült tűzálló aláoverál takartra mellkasát.

-Családom nagy része már akkor felszívódott amikor ide értünk, így hát úgy gondoltam szánok egy kis időt magamra is. – lengettem meg a fényképezőmet. Ezen mozdulatomra elindult felém, és szemügyre vette a képeimet.

-Egész jók. Fényképészetet tanulsz?

-Igen, fényképészetet és újságírást. – mosolygok.

-Ezt elég fura hallani egy olyan lánytól aki még soha nem szerepelt a média előtt. – nevet egyet hangosan. – Perzse még nem azt jelenti, hogy nem lehetetlen.

Helyeslően bólintok, miközben visszacsúsztatja a fényképezőt a kezembe.

-Jössz velem vissza a csapathoz? Mindjárt kezdődik az első szabad edzés. – kérdezi.

-Hát igen, szerintem igen. Talán végre a többieket is megtalálom. –igazítom meg zavartan napszemüvegem mellett az egyik hajtincsemet.

Carlos mellett sétáltam végig a pitlane-en, majd amikor beértünk a boxba elöntött a nyugodtság, mert Victoria-t véltem felfedezni aki Max-al beszélgetett. Rámosolyogtam az ifjú Spanyolra és a kiscsaládhoz siettem.

-Nézzétek milyen szuper képeket csináltam! –nyomtam az orruk alá a gépet, mire mind a ketten falni kezdték a jobbnál jobb pillanat fotókat.

-Tényleg jók! Majd csinálhatsz most is, itt öltözködés közben is, nem Max? –nézett testvérére Vicki.

-De, igazad van. Amúgy Sabret nem láttátok? –nyújtogatta nyakát Max, hátha meglátja a szép szőke lányt.

-Nem igazán, szerintem sok ismerőssel találkozott és leállt csacsogni. –rázta meg a vállát mosolyogva az unokahúgom. Max nem túl elragadó grimaszt vágott, majd hozzám fordult.

-Nah gyere csináljunk pár képet míg nem kezdődik. – biccentett egyet a paddock felé. Erős kezébe vette az enyémet és bementünk a motorhome-be ahol az emeleten volt található Max szobája. Az ajtón belépve kellemesen berendezett kis pihenő helység volt egy puha ággyal, szekrénnyel, tv-vel és hűtőszekrénnyel. A szoba másik oldalán a fal helyett sötétített üveg ablak volt plafontól a talajig, aminek segítségével végig tudtam nézni az egész boksz utcán, és fel a paddock club-ba is.

A látvány teljesen elragadott. Micsoda pompában élnek az F1-esek. Mikor kigyönyörködtem magam, vigyorogva fordultam vissza Maxhoz…Maxhoz aki félmeztelen nyomkodta a telefonját, bizonyára valakinek sms-t írt. A lehető leggyorsabban fordultam vissza és úgy tettem, mintha észre sem vettem volna, hogy nincs teljesen felöltözve. Jó ez biztosan hülyén hangzik, hogy zavarban vagyok az unokatesóm előtt, de hát nem szoktam hozzá a félmeztelen látványához, elvégre én nem Sabre vagyok.

-Nah szerintem csinálhatsz párat úgy is, hogy öltözködöm. –dobta le a vadiúj telefont az asztalra ami a hűtő mellett volt. –Mit gondolsz? –lépett oda mellém, még mindig félmeztelenül. Úgy tűnik ettől ma nem fogok tudni szabadulni. Tekintetemet kereste, miközben én még mindig csak kifelé bámultam. Hirtelen meleg kéz csúszott végig karomon. –Ana?

Odapillantottam felé, és a lehető legmagabiztosabban bólintottam.

-Remek ötlet! Még csak most kezdődik a szezon és te már is félmeztelen képekkel bombázod a rajongóidat. –boxoltam bele csupasz vállába nevetve. Ő is hangosan felkacagott, és csuklómnál fogva magához szorított. Kezemet automatikusan a dereka koré kulcsoltam.

-Mire is mennék nélkületek…nélküled. –adott egy puszit a fejem tetejére. Nem tudom meddig, de egy ideig csendben voltunk és gondolainkba merültünk.

-Kezdjünk már neki, mert nem végzünk időben. –toltam el magamtól a hasánál fogva, és az üvegablakhoz irányítottam. –Most ne mozogj, csak nézz kifelé az ablakon. Rendben, most mondjuk nézz vissza a kamerába és úgy is csinálok párat…Szuper! Szerintem kezdj el felfelé öltözködni és míg öltözöl addig is lövök párat. –adtam neki az instrukciókat, amiket Max egytől egyig elfogadott és úgy tett ahogy én kértem.

-Biztos, hogy tudsz így képet csinálni, hogy folyton mozgok? –kérdezte, de nem igazán hallottam.

-Mit mondtál? –néztem fel az egyik képről amit épp akkor csináltam. Rám mosolyogott és legyintett.

-Csináltál eleget? –fejezte be a cipőfűzést, és ezzel készen volt arra, hogy autóba szálljon.

-Igen, és mindegyik tökéletes lett. –csillogott a szemem az örömtől. Arcára neki is nagy mosoly ült ki, majd együtt elhagytuk a szobát. –Nem lenne baj ha a lépcsőn lefele is megörökítenélek?

-Dehogy, pont javasolni is akartam. –válaszolta, és odafigyelve, hogy egyikünk se essen le a lépcsőn szépen le sétáltunk.

Mind a ketten napszemüvegben visszatértünk a boxba ahol már csak Max-ra vártak a szerelők. Victoria ránk mosolygott, aki mögül Sabre lépett elő és egyből Maxhoz igyekezett.

-Téged kerestelek mióta, merre voltál? –ölelte meg szerelmét a Szőkeség.

-Csak képeket csináltunk Ana-val. –válaszolt nyugodtan, én pedig bólintottam, de nem túl kedves pillantásokat kaptam Sabretől, ezért jobbnak láttam ha magukra hagyom őket.

-Miujság? –ültem fel Vicki mellé és figyeltük ahogy mindenki lázasan készül a szezon nyitó szabad edzésre.

-Én bírom Sabre-t, de tényleg,  kedves lány, értelmes, tehetséges abban amit csinál de ez a hiszti amit most levágott. Siralmas volt, égre-földre kereste Maxot. –mondta vegyes érzelmekkel uncsim.

-Hát…igazából előtte meg mi nem találtuk Őt. –rántottam meg a vállam és a szerelmes pár felé néztem akik az edzés előtti csókjukat váltották. Max-szel találkozott a tekintetünk, ezért egyből másfelé kezdtem nézelődni. Carlos a sisakja alól a kivetítőt nézte és mivel észre vette, hogy megtiszteljük figyelmünkkel így intett felénk egyet.

-Mikor van kezdés? –néztem kérdőn Vickire.

-10-kor, szóval lassan ideje autóba szállni. –Hirtelen a hátsó falak mögül ismerős családtag tűnt fel. Jos életvidáman sétált be a boxba, ahol a már jól ismert szerelőkkel kezet fogott, váltott velük egy pár szót majd hozzánk lépett.

-Sziasztok Lányok! Jól érzitek magatokat?

-Remekül! Képzeld, Ana rengeteg képet csinált amit, majd Max oldalán ki is tudunk tenni. –mesélte Vicki.

-Ez jó hír, és hol van az Öcsétek?

Mi ketten Max-ék irányába néztünk, ahol a szerelmesek nem igazán megnyugtató párbeszédet folytathattak a gesztusokból véve.

-Csak ne idegesítse fel! Megyek beszélek vele! –mondta Jos és más ott is hagyott minket. Egy ideig figyeltem miként végződik a beszélgetés. Max megveregette édesapja hátát, majd, mivel Sabre kiment a boxból így létre jött az „apa-fia” edzés előtt beszélgetés. Intettek Maxnak, hogy ideje beszállnia a száguldó masinába, ezért elköszönt apjától, és eleget téve a kérésnek felvette bukósisakját. Az autók feletti tv-n elindult a visszaszámláló óra, ami annyit jelentett, hogy hivatalosan is elkezdődött a 2015-ös szezon. Mellettem ülő Vicki megszorította a kezem és rám mosolygott. Csak ekkor vettem észre, hogy idegeskedésemben eddig a körmömet piszkáltam. Felbőgött előttünk a 33-as számmal ellátott kocsi, és biztos jelre elhagyta a boxot…

Chapter 1

Jó reggelt mindenki!
El sem hiszem amit látok. Még csak a prológus volt fenn a blogon, de már kaptam 8 feliratkozót, 2db komit (és azt csak itt a blogon), illetve 7-8 pipát. Felfoghatatlanul örülök. Tényleg nem gondoltam, hogy ennyire fog tetszeni nektek az amit írok. Annyira boldoggá tettetek engem tegnap, hogy ennek örömére meg is írtam az első részt. Van már ebben is történés bőven, remélem tetszeni fog. Ha igen akkor komizzatok és pipáljatok! :) 
Illetve nagyon örülnék még pár feliratkozónak!
További szép napot!
Fafaa xxx

Gondolataimba merülve nézek ki az hatalmas autó ablakán, amivel éppen elhagyjuk az autópályát és helyette a versenypálya felé vesszük az irányt. A jármű tele van lányokkal. Szinte hihetetlen. Biztos vagyok benne, hogy egyetlen egy férfi sem utasítana vissza minket ha segítségre lenne szükségünk. Sophie vezeti a terepjárót, én mellette ülök, hátul pedig Victoria illetve Sabre beszélgetnek izgatottan a hétvégéről. A főbejáraton a biztonsági őr ellenőrzi a matricánkat ami a kocsi szélvédőjére lett felragasztva és mikor mindent rendben talál már száguldunk is fel a paddock parkolóba.

Görcsösen szorítom a fényképezőgében objektívét, hiszen minden nagyon új még nekem. Mint már meséltem, évek óta Maxékkel élek, de soha nem voltam még egyetlen egy versenyén sem.

Mind kiszállunk az autóból, és a check pointok felé sétálunk. Sophie, kezeit a vállamra teszi, majd rám mosolyog.

-Nyugalom! Hidd el tetszeni fog, haza sem akarsz majd menni. – a végén már elneveti magát, mire én is enyhe mosolyt varázsolok arcomra. Fényképes kártyámat az érzékelő ponthoz érintem. Halk pittyenést hallok és már el is fordul az előttem lévő kar, amivel bebocsátást nyerek a pitlane-re. Nagyot nyelek, előkeresem a napszemüvegemet, majd felteszem a fejemre és én is Max-ék boxa felé indulok. A paddock már most délelőtt nyüzsög az emberektől, fotósoktól és újságíróktól. Mind arra várnak mikor történik valami olyasmi, amiről egy szaftos sztorit lehetne írni.

Nem kell sokat gyalogolnunk pillanatok alatt feltűnik előttünk a „vörös bikás” logó. Mintha valami küldöttség lennénk úgy libbenünk be a boxba, az autókhoz. Elámulok azon amit látok. Tisztaság, precízség és figyelem. Mindenki koncentrál a munkájára, nem vesztegetik az idejüket. Ahogy a folyosó végére érünk észre veszem a falon lógó megannyi fülest. Mindenkinek névre szóló, sajátja van.

(Saját kép ;) )

Jó ha kettőt lépek és szemeim elé csodálatos látvány tárul. Amit eddig csak tv-be láthattam az most itt van tőlem néhány méterre. Hangosan zúgnak az autókba beépített motorok, amin még néhány szerelő most is dolgozik.

Körbe nézek a széles boxban és a kijárat mellet vélem felfedezni Max-ot amint egy tőle jóval idősebb Úrral beszélget. Nem akarom zavarni a felkészülésben, de amint észrevesz egyből rám mosolyog és integetni kezd. Visszamosolygok, majd közelebbről is szemügyre veszem az autókat.

Alig telik el pár perc, de családom tagjai közül akikkel idáig jöttem mindenkit elnyel a föld. Még mielőtt eluralkodna rajtam a pánik derekam köré vékony de erős kezek fonódnak. Levegőbe emelnek, majd megpörgetnek. Az új és váratlan érzéstől egy kisebb sikoly is elhagyja a számat. Megnyugszom amikor lábam ismét a talajon van.

-Ennél diszkrétebben nem is üdvözölhettél volna! –kötöm az orrára az öcsémnek. Érdekes, mert egy idősök vagyunk de még is mindig is úgy éreztem, hogy Ő nekem az én kis öcsikém.

-Első nagydíjadon próbálok a kedvedbe járni,  hogy jól érezd magad. –válaszolja úgy, mintha meg sem hallotta volna előző kijelentésemet. Kezét átdobja a vállamon, és puszit ad a fejemre. –Gyere körbe vezetlek!

Időm sincs ellenkezni, egyből a saját csodajárművéhez vezet. Bőszen mutogatja a dolgokat, én pedig bólogatok pedig olyan dolgokat is megemlít amiről életemben nem hallottam még. Mindent elmagyaráz, és ha nem értem akkor újra kezdi az egészet. Figyel arra, hogy normálisan megértsem a lényeget. Könnyebb részhez érünk amikor a szerelőinek, kollégáinak mutatbe.

-Hey Srácok! – szól a többieknek akik az autó körül sürögnek-forognak. Minden szempár egyből ránk szegeződik, pedig még csak meg sem szólaltunk.

-Mi van Max csak nem lecserélted Sabre-t?! –nevet fel hangosan ez egyik szerelő, miközben a kezét törölgeti a piszoktól. Kérdésére annyira zavarba jövök, hogy azt sem tudom hova nézzek. Szerencsére Max hamarabb kapcsol, és ő is nevetni kezd.

-Dehogy is Stef. Sabret nem cserélném soha senkire! –jelenti ki erőteljesen, majd rám pillant. –Ő itt az unokatestvérem, Ana.

Az előző jelenet miatt még kicsit szégyenlősen, de intek a többieknek, mire ők is kedvesen visszaköszönnek.

-Lőhetek pár képet? –nézek fel uncsimra, aki eddig végig engem figyelt.

-Persze, csak nyugodtan. –mutat körbe a boxon. Összeszedtem bátorságomat és a fényviszonyoknak megfelelően csináltam is pár jó fotót.

-Ömm Max?! Összeállnátok egy képre? –kérdezem a körmömet rágcsálva.

-Hogyne! –pillanatok alatt összeverődik a csapat egy része és remek hangulatú fotót csinálok.

-Szuper! Köszönöm. –villantom meg a mások szerint szép mosolyomat.

-Gyere! Csinálnak rólunk is. –int a kezével, hogy menjek oda. –Tommy segíts már egy picit. –szól oda ismét az egyik kollégájának aki eddig a monitort figyelte. Oda adom a gépet Tommy kezébe, majd az autó mögé sietek Max mellé.

-Kész! Csináltam vagy négyet a biztonság kedvéért. –nyújtja vissza a fényképezőt.

-Köszönjük. –nézek rá, és kicsit zavarba jövök sötét gyönyörű szemeitől.

-Tommy. –nyújtja a kezét.

-Ana. –viszonzom.

-Nem is tudtam róla, hogy Max-nek van még egy testvére.

-Hát igazából csak unokatestvérek vagyunk és nem is szoktam járni a versenyeire. Nem szeretek a mádia közelében lenni. Első futamom. Gondoltam megtisztelem azzal, hogy eljövök, hiszen neki is az első hétvégéje itt veletek. –rázom meg a vállam és rámosolyogok. Bólogat, de nem válaszol. Apró mosoly kúszik neki is az arcára, majd megszólal.

-Szabadedzések után nincs kedved inni valamit? –teszi föl a kérdést, ami egyértelműen egy randira való meghívás, csak burkoltan tálalta.

-De, persze. –virulok nagyon, mire Ő is magabiztosabb lesz.

-Megkereslek majd akkor.

-Jaj nem kell, visszajövök ide. Amúgy is egész nap itt leszünk szóval nagyon nem fogsz gondolom te sem eltűnni. –nevetek megjegyzésemen.

-Hát nem igazán. –emeli meg viccesen a szemöldökét.

-Nah szuper. Most megyek, további jó munkát. Szia. –köszönök el tőle, hiszen nem akarom feltartani.

-Köszi, szia. –int a kezével, majd figyelmét ismét a monitornak szenteli.

Kis ismerkedésem után Öcsikémet keresem, de ő is eltűnt. Akár csak a többiek. Mielőtt elhagynám a boxot, még egyszer Tommy-ra nézek, akivel összeakad a tekintetünk. Arcom rákvörös, lesz abban biztos vagyok, ezért gyorsan szedem a lábam, hogy minél hamarabb elhagyjam a boxot.

Hát ez szuper! Alig vagyok itt a pályán egy órája, de már azt gondolták a csapat szerelői, hogy Max új barátnője vagyok. A családomnak híre hamva sincs, azt sem tudom merre keressem őket, ráadásul randim lesz az egyik Toro Rosso-s szerelővel. Ana! Gratulálok! Nem is te lennél ha nem pörögne fel körülötted ilyen gyorsan az élet.

Miközben magamat korholom felfigyelek korgó gyomromra ezért valami ennivaló után nézek. Végig sétálok a motorhome-ok között teljesen a box utca végéig, ahol a lépcsőn felfelé a paddock club-ba megyek. Megint csak megdöbbenek milyen tiszta és rendezett odafenn minden. Rengeteg asztal fehér abrosszal letakarva, kristály poharak, és reggelik tömérdek választéka sorakozik a svédasztalnál. Pár embert már véle felfedezni akik szintén üres gyomrukat szeretnék valami finomsággal megtölteni. Nem vagyok híve a nagy és fullos reggeliknek, ezért a gyümölcsök közül kiválasztok egy rikítóan piros almát és azzal együtt kisétálok az erkélyre ahonnan belátom az egész célegyenest. Szemben velem egy hatalmas lelátó helyezkedik el, amit lassacskán egyre több néző tölt meg. Eszembe jut a nyakamban lógó fényképező masina ezért minden percet megörökítek. Az almám utolsó pár falatkáját is megrágom majd a csutkát a kukába hajítom. Mivel itt fenn nincs semmi érdekesség, a kajákat kivéve, úgy döntök, hogy visszamegyek a pitlane-re és megpróbálok barátokat szerezni és ha már úgy van megtalálni eltűnt családtagjaimat is…

Opened Gates

Sziasztok!

Köszöntök mindenkit az új blogomon. Kmett Fanni vagyok. Sokatoknak már ismerős lehetek, hiszem már más blogokat is írtam, de most előálltam egy teljesen újjal. A blog "megnyitó szövegét" most összevonnám a prológussal, hiszen nem nagyon akarok sokat beszélni, és az időt húzni. Részeket egyenlőre nem tudom milyen rendszerességgel fogok tudni nektek hozni, de igyekszem nem csúszni velük. Mint a fejlécből látszik egy Formula 1-os fanfiction-t fogtok tudni itt olvasni. Elég kezdetleges még a blog, nagyon sok mindent kell átalakítsak rajta, és időközben frissítgetem is. Feliratkozni, komizni és pipálni már tudtok szóval kérlek azokat használjátok, hogy lássam mennyire van nagy sikere a blognak és mennyire van értelme folytatni. Ha tudjátok akkor terjesszétek is, mert annak nagyon örülnék. Egyenlőre több dolog nem igazán jut eszembe, szóval csak annyit mondok, hogy jó olvasást! Élvezzétek a prológust, és komizzatok, pipáljatok illetve iratkozzatok fel.

Fafaa xx

Erősen szorítom magamhoz az egyben ismerős, de még is ismeretlen srácot. Finom illata eltelíti érzékszerveimet, amitől kicsit megszédülök. Görcsösen ragaszkodom hozzá. Félek elengedni. Szívem vadul kalapál válaszul az övének erős lüktetésére. Mintha nem is a valóság lenne, megmozdulni sem merek. Attól tartok darabokra törik ez csodálatos pillanat. Mély levegőt veszek, még egyszer, utoljára. Élvezem ahogy a finom kölnije és a friss tusfürdő illata keveredik a közelében.

Szemeimet erős fény zavarja meg. Hunyorognom kell, nem bírok neki ellen állni.

Az előző pár pillanat másodpercek töredéke alatt szűnik meg és eszmélek fel arra, hogy reggel van. A Nap erősen süt be a melbournei szálloda üveg ablakán, ezzel az én eddigi legszebb álmomat teljesen félbeszakítva. Hatalmasat nyújtózkodom a puha ágyban, de azért csalódott vagyok, hogy nem tudhattam meg kit ölelgettem olyan bőszen még a gondolataimban egy-két perccel ezelőtt. Telefonom után nyúlok ami az éjjeli szekrényen hever. Ellenőrzöm rajta, hogy mennyi az idő. Mennyire kell sietnem elkészülni, hogy időben a pályára érjek.

De, hogy lehetek ilyen udvariatlan, hiszen be sem mutatkoztam még. A nevem Ana Verstappen. 17 éves vagyok, Hollandiában születtem. Anyukámat és apukámat sajnos még nagyon pici koromban elveszítettem egy repülőgépes balesetben, ezért kereszt szüleimhez kerültem Jos-hoz és Sophie-hez, akik ezek után felneveltek. Így együtt laktam két unokatestvéremmel is Max-szal és Victoria-val. Apukám testvére volt Max édesapjának Jos-nak, innen a vezetéknevek egyezése. Nem sokat tudok a szüleimről, nem meséltek nekem róluk és mivel semmire sem emlékszem velük kapcsolatban ezért nem is érdeklődtem e témában. Sophie és Jos mindig is úgy bántak velem, mint a harmadik gyerekükkel. Semmiben sem szenvedtem hiányt, és nem éreztem úgy, mint akit megkülönböztetnének. Unokatestvéreim úgy tekintenek rám, mintha édestestvérük lennék, szóval tényleg azt mondhatom, hogy arany életem van.

Együtt nőttünk fel, együtt játszottunk, együtt sírtunk és nevettünk. Mindenkinek volt valami hobbija amit űzött, és minden mértékben a sajátjának tekintett. Victoria nagyon tehetséges, hiszen remekül rajzol illetve fest. Mindenhez ért ami ennek a művészeti ágnak a részébe tartozik.

Max kicsi kora óta rajong az autókért, és apukája, Jos nyomdokaiba lépett ugyan is a sok-sok év gyakorlás, és tapasztalat meghozta gyümölcsét. Már egy ideje versenyez forma autókkal, és nem csak hobbi szinten. Rengeteg versenyt is nyert már. Sőt idén debütál a Forma 1-ben. Nagyon büszke rá az egész család, akár csak én is és a barátnője Sabre is.

Az igazat megvallva pontosan azért vagyok/vagyunk a családdal most itt Melbourneben, hogy megnézzük Max-ot az első F1-es hétvégéjén. A család nagy része nem szokott nyilvánosan szerepelni. Ez vonatkozik rám is. Soha nem voltam még tévében, sem Max sem más ember miatt, szóval ez egy teljesen új dolog lesz nekem is és nekik is. Az őszintét megvallva kicsit izgulok, de ez nem meglepő.

Ha már a többieknek is van kedvenc elfoglaltságuk én sem maradhatok ki a sorból. Imádok fotózni, minden téren. Szeretek a természetben járni és apró vagy érdekes dolgokról képet lőni, de már nem bírok várni addig, hogy kipróbáljam az új gépem most a hétvégén az F1-es autókon is. Emellett nagy rajongója vagyok az állatoknak azokon belül is a lovaknak, van egy sajátom is akin rendszeresen járok ki terepre. Őt úgy hívják, hogy Morning.

Röviden tömören ennyit rólam és a családomról, később folytatom a beszámolót ha még valakit érdekel, de most rohannom kell öltözni, ugyan is Sophie-val megyünk együtt az Albert Park-ba ahol a 2015-ös első nagydíjat rendezik.