Chapter 1

Jó reggelt mindenki!
El sem hiszem amit látok. Még csak a prológus volt fenn a blogon, de már kaptam 8 feliratkozót, 2db komit (és azt csak itt a blogon), illetve 7-8 pipát. Felfoghatatlanul örülök. Tényleg nem gondoltam, hogy ennyire fog tetszeni nektek az amit írok. Annyira boldoggá tettetek engem tegnap, hogy ennek örömére meg is írtam az első részt. Van már ebben is történés bőven, remélem tetszeni fog. Ha igen akkor komizzatok és pipáljatok! :) 
Illetve nagyon örülnék még pár feliratkozónak!
További szép napot!
Fafaa xxx

Gondolataimba merülve nézek ki az hatalmas autó ablakán, amivel éppen elhagyjuk az autópályát és helyette a versenypálya felé vesszük az irányt. A jármű tele van lányokkal. Szinte hihetetlen. Biztos vagyok benne, hogy egyetlen egy férfi sem utasítana vissza minket ha segítségre lenne szükségünk. Sophie vezeti a terepjárót, én mellette ülök, hátul pedig Victoria illetve Sabre beszélgetnek izgatottan a hétvégéről. A főbejáraton a biztonsági őr ellenőrzi a matricánkat ami a kocsi szélvédőjére lett felragasztva és mikor mindent rendben talál már száguldunk is fel a paddock parkolóba.

Görcsösen szorítom a fényképezőgében objektívét, hiszen minden nagyon új még nekem. Mint már meséltem, évek óta Maxékkel élek, de soha nem voltam még egyetlen egy versenyén sem.

Mind kiszállunk az autóból, és a check pointok felé sétálunk. Sophie, kezeit a vállamra teszi, majd rám mosolyog.

-Nyugalom! Hidd el tetszeni fog, haza sem akarsz majd menni. – a végén már elneveti magát, mire én is enyhe mosolyt varázsolok arcomra. Fényképes kártyámat az érzékelő ponthoz érintem. Halk pittyenést hallok és már el is fordul az előttem lévő kar, amivel bebocsátást nyerek a pitlane-re. Nagyot nyelek, előkeresem a napszemüvegemet, majd felteszem a fejemre és én is Max-ék boxa felé indulok. A paddock már most délelőtt nyüzsög az emberektől, fotósoktól és újságíróktól. Mind arra várnak mikor történik valami olyasmi, amiről egy szaftos sztorit lehetne írni.

Nem kell sokat gyalogolnunk pillanatok alatt feltűnik előttünk a „vörös bikás” logó. Mintha valami küldöttség lennénk úgy libbenünk be a boxba, az autókhoz. Elámulok azon amit látok. Tisztaság, precízség és figyelem. Mindenki koncentrál a munkájára, nem vesztegetik az idejüket. Ahogy a folyosó végére érünk észre veszem a falon lógó megannyi fülest. Mindenkinek névre szóló, sajátja van.

(Saját kép ;) )

Jó ha kettőt lépek és szemeim elé csodálatos látvány tárul. Amit eddig csak tv-be láthattam az most itt van tőlem néhány méterre. Hangosan zúgnak az autókba beépített motorok, amin még néhány szerelő most is dolgozik.

Körbe nézek a széles boxban és a kijárat mellet vélem felfedezni Max-ot amint egy tőle jóval idősebb Úrral beszélget. Nem akarom zavarni a felkészülésben, de amint észrevesz egyből rám mosolyog és integetni kezd. Visszamosolygok, majd közelebbről is szemügyre veszem az autókat.

Alig telik el pár perc, de családom tagjai közül akikkel idáig jöttem mindenkit elnyel a föld. Még mielőtt eluralkodna rajtam a pánik derekam köré vékony de erős kezek fonódnak. Levegőbe emelnek, majd megpörgetnek. Az új és váratlan érzéstől egy kisebb sikoly is elhagyja a számat. Megnyugszom amikor lábam ismét a talajon van.

-Ennél diszkrétebben nem is üdvözölhettél volna! –kötöm az orrára az öcsémnek. Érdekes, mert egy idősök vagyunk de még is mindig is úgy éreztem, hogy Ő nekem az én kis öcsikém.

-Első nagydíjadon próbálok a kedvedbe járni,  hogy jól érezd magad. –válaszolja úgy, mintha meg sem hallotta volna előző kijelentésemet. Kezét átdobja a vállamon, és puszit ad a fejemre. –Gyere körbe vezetlek!

Időm sincs ellenkezni, egyből a saját csodajárművéhez vezet. Bőszen mutogatja a dolgokat, én pedig bólogatok pedig olyan dolgokat is megemlít amiről életemben nem hallottam még. Mindent elmagyaráz, és ha nem értem akkor újra kezdi az egészet. Figyel arra, hogy normálisan megértsem a lényeget. Könnyebb részhez érünk amikor a szerelőinek, kollégáinak mutatbe.

-Hey Srácok! – szól a többieknek akik az autó körül sürögnek-forognak. Minden szempár egyből ránk szegeződik, pedig még csak meg sem szólaltunk.

-Mi van Max csak nem lecserélted Sabre-t?! –nevet fel hangosan ez egyik szerelő, miközben a kezét törölgeti a piszoktól. Kérdésére annyira zavarba jövök, hogy azt sem tudom hova nézzek. Szerencsére Max hamarabb kapcsol, és ő is nevetni kezd.

-Dehogy is Stef. Sabret nem cserélném soha senkire! –jelenti ki erőteljesen, majd rám pillant. –Ő itt az unokatestvérem, Ana.

Az előző jelenet miatt még kicsit szégyenlősen, de intek a többieknek, mire ők is kedvesen visszaköszönnek.

-Lőhetek pár képet? –nézek fel uncsimra, aki eddig végig engem figyelt.

-Persze, csak nyugodtan. –mutat körbe a boxon. Összeszedtem bátorságomat és a fényviszonyoknak megfelelően csináltam is pár jó fotót.

-Ömm Max?! Összeállnátok egy képre? –kérdezem a körmömet rágcsálva.

-Hogyne! –pillanatok alatt összeverődik a csapat egy része és remek hangulatú fotót csinálok.

-Szuper! Köszönöm. –villantom meg a mások szerint szép mosolyomat.

-Gyere! Csinálnak rólunk is. –int a kezével, hogy menjek oda. –Tommy segíts már egy picit. –szól oda ismét az egyik kollégájának aki eddig a monitort figyelte. Oda adom a gépet Tommy kezébe, majd az autó mögé sietek Max mellé.

-Kész! Csináltam vagy négyet a biztonság kedvéért. –nyújtja vissza a fényképezőt.

-Köszönjük. –nézek rá, és kicsit zavarba jövök sötét gyönyörű szemeitől.

-Tommy. –nyújtja a kezét.

-Ana. –viszonzom.

-Nem is tudtam róla, hogy Max-nek van még egy testvére.

-Hát igazából csak unokatestvérek vagyunk és nem is szoktam járni a versenyeire. Nem szeretek a mádia közelében lenni. Első futamom. Gondoltam megtisztelem azzal, hogy eljövök, hiszen neki is az első hétvégéje itt veletek. –rázom meg a vállam és rámosolyogok. Bólogat, de nem válaszol. Apró mosoly kúszik neki is az arcára, majd megszólal.

-Szabadedzések után nincs kedved inni valamit? –teszi föl a kérdést, ami egyértelműen egy randira való meghívás, csak burkoltan tálalta.

-De, persze. –virulok nagyon, mire Ő is magabiztosabb lesz.

-Megkereslek majd akkor.

-Jaj nem kell, visszajövök ide. Amúgy is egész nap itt leszünk szóval nagyon nem fogsz gondolom te sem eltűnni. –nevetek megjegyzésemen.

-Hát nem igazán. –emeli meg viccesen a szemöldökét.

-Nah szuper. Most megyek, további jó munkát. Szia. –köszönök el tőle, hiszen nem akarom feltartani.

-Köszi, szia. –int a kezével, majd figyelmét ismét a monitornak szenteli.

Kis ismerkedésem után Öcsikémet keresem, de ő is eltűnt. Akár csak a többiek. Mielőtt elhagynám a boxot, még egyszer Tommy-ra nézek, akivel összeakad a tekintetünk. Arcom rákvörös, lesz abban biztos vagyok, ezért gyorsan szedem a lábam, hogy minél hamarabb elhagyjam a boxot.

Hát ez szuper! Alig vagyok itt a pályán egy órája, de már azt gondolták a csapat szerelői, hogy Max új barátnője vagyok. A családomnak híre hamva sincs, azt sem tudom merre keressem őket, ráadásul randim lesz az egyik Toro Rosso-s szerelővel. Ana! Gratulálok! Nem is te lennél ha nem pörögne fel körülötted ilyen gyorsan az élet.

Miközben magamat korholom felfigyelek korgó gyomromra ezért valami ennivaló után nézek. Végig sétálok a motorhome-ok között teljesen a box utca végéig, ahol a lépcsőn felfelé a paddock club-ba megyek. Megint csak megdöbbenek milyen tiszta és rendezett odafenn minden. Rengeteg asztal fehér abrosszal letakarva, kristály poharak, és reggelik tömérdek választéka sorakozik a svédasztalnál. Pár embert már véle felfedezni akik szintén üres gyomrukat szeretnék valami finomsággal megtölteni. Nem vagyok híve a nagy és fullos reggeliknek, ezért a gyümölcsök közül kiválasztok egy rikítóan piros almát és azzal együtt kisétálok az erkélyre ahonnan belátom az egész célegyenest. Szemben velem egy hatalmas lelátó helyezkedik el, amit lassacskán egyre több néző tölt meg. Eszembe jut a nyakamban lógó fényképező masina ezért minden percet megörökítek. Az almám utolsó pár falatkáját is megrágom majd a csutkát a kukába hajítom. Mivel itt fenn nincs semmi érdekesség, a kajákat kivéve, úgy döntök, hogy visszamegyek a pitlane-re és megpróbálok barátokat szerezni és ha már úgy van megtalálni eltűnt családtagjaimat is…

Opened Gates

Sziasztok!

Köszöntök mindenkit az új blogomon. Kmett Fanni vagyok. Sokatoknak már ismerős lehetek, hiszem már más blogokat is írtam, de most előálltam egy teljesen újjal. A blog "megnyitó szövegét" most összevonnám a prológussal, hiszen nem nagyon akarok sokat beszélni, és az időt húzni. Részeket egyenlőre nem tudom milyen rendszerességgel fogok tudni nektek hozni, de igyekszem nem csúszni velük. Mint a fejlécből látszik egy Formula 1-os fanfiction-t fogtok tudni itt olvasni. Elég kezdetleges még a blog, nagyon sok mindent kell átalakítsak rajta, és időközben frissítgetem is. Feliratkozni, komizni és pipálni már tudtok szóval kérlek azokat használjátok, hogy lássam mennyire van nagy sikere a blognak és mennyire van értelme folytatni. Ha tudjátok akkor terjesszétek is, mert annak nagyon örülnék. Egyenlőre több dolog nem igazán jut eszembe, szóval csak annyit mondok, hogy jó olvasást! Élvezzétek a prológust, és komizzatok, pipáljatok illetve iratkozzatok fel.

Fafaa xx

Erősen szorítom magamhoz az egyben ismerős, de még is ismeretlen srácot. Finom illata eltelíti érzékszerveimet, amitől kicsit megszédülök. Görcsösen ragaszkodom hozzá. Félek elengedni. Szívem vadul kalapál válaszul az övének erős lüktetésére. Mintha nem is a valóság lenne, megmozdulni sem merek. Attól tartok darabokra törik ez csodálatos pillanat. Mély levegőt veszek, még egyszer, utoljára. Élvezem ahogy a finom kölnije és a friss tusfürdő illata keveredik a közelében.

Szemeimet erős fény zavarja meg. Hunyorognom kell, nem bírok neki ellen állni.

Az előző pár pillanat másodpercek töredéke alatt szűnik meg és eszmélek fel arra, hogy reggel van. A Nap erősen süt be a melbournei szálloda üveg ablakán, ezzel az én eddigi legszebb álmomat teljesen félbeszakítva. Hatalmasat nyújtózkodom a puha ágyban, de azért csalódott vagyok, hogy nem tudhattam meg kit ölelgettem olyan bőszen még a gondolataimban egy-két perccel ezelőtt. Telefonom után nyúlok ami az éjjeli szekrényen hever. Ellenőrzöm rajta, hogy mennyi az idő. Mennyire kell sietnem elkészülni, hogy időben a pályára érjek.

De, hogy lehetek ilyen udvariatlan, hiszen be sem mutatkoztam még. A nevem Ana Verstappen. 17 éves vagyok, Hollandiában születtem. Anyukámat és apukámat sajnos még nagyon pici koromban elveszítettem egy repülőgépes balesetben, ezért kereszt szüleimhez kerültem Jos-hoz és Sophie-hez, akik ezek után felneveltek. Így együtt laktam két unokatestvéremmel is Max-szal és Victoria-val. Apukám testvére volt Max édesapjának Jos-nak, innen a vezetéknevek egyezése. Nem sokat tudok a szüleimről, nem meséltek nekem róluk és mivel semmire sem emlékszem velük kapcsolatban ezért nem is érdeklődtem e témában. Sophie és Jos mindig is úgy bántak velem, mint a harmadik gyerekükkel. Semmiben sem szenvedtem hiányt, és nem éreztem úgy, mint akit megkülönböztetnének. Unokatestvéreim úgy tekintenek rám, mintha édestestvérük lennék, szóval tényleg azt mondhatom, hogy arany életem van.

Együtt nőttünk fel, együtt játszottunk, együtt sírtunk és nevettünk. Mindenkinek volt valami hobbija amit űzött, és minden mértékben a sajátjának tekintett. Victoria nagyon tehetséges, hiszen remekül rajzol illetve fest. Mindenhez ért ami ennek a művészeti ágnak a részébe tartozik.

Max kicsi kora óta rajong az autókért, és apukája, Jos nyomdokaiba lépett ugyan is a sok-sok év gyakorlás, és tapasztalat meghozta gyümölcsét. Már egy ideje versenyez forma autókkal, és nem csak hobbi szinten. Rengeteg versenyt is nyert már. Sőt idén debütál a Forma 1-ben. Nagyon büszke rá az egész család, akár csak én is és a barátnője Sabre is.

Az igazat megvallva pontosan azért vagyok/vagyunk a családdal most itt Melbourneben, hogy megnézzük Max-ot az első F1-es hétvégéjén. A család nagy része nem szokott nyilvánosan szerepelni. Ez vonatkozik rám is. Soha nem voltam még tévében, sem Max sem más ember miatt, szóval ez egy teljesen új dolog lesz nekem is és nekik is. Az őszintét megvallva kicsit izgulok, de ez nem meglepő.

Ha már a többieknek is van kedvenc elfoglaltságuk én sem maradhatok ki a sorból. Imádok fotózni, minden téren. Szeretek a természetben járni és apró vagy érdekes dolgokról képet lőni, de már nem bírok várni addig, hogy kipróbáljam az új gépem most a hétvégén az F1-es autókon is. Emellett nagy rajongója vagyok az állatoknak azokon belül is a lovaknak, van egy sajátom is akin rendszeresen járok ki terepre. Őt úgy hívják, hogy Morning.

Röviden tömören ennyit rólam és a családomról, később folytatom a beszámolót ha még valakit érdekel, de most rohannom kell öltözni, ugyan is Sophie-val megyünk együtt az Albert Park-ba ahol a 2015-ös első nagydíjat rendezik.